Víz és napfény tudományos elegye
A Vastu építészet szerint vizet elhelyezni az észak-keleti égtájon a legkedvezőbb, azaz az “Isteni” területen, melyet szanszkritül Ishaan-nak hívnak.
Miért is? – Mert ez az a terület, ahol a leglágyabb napsugarak a víz mulekulákkal érintkezve – a leggyógyítóbb energiákkal tudják beteríteni a teret.
Hogyan? Nézzük meg tudományosan:
Mindennapi életünket és tevékenységeinket mind a Napból kapott hő és fényenergia befolyásolja. Tulajdonképpen, energiánk 90%-a a Napból származik, melynek kibocsájtott fénye napszakonként különbözik. A rövidebb hullámú UV fény reggel érkezik hozzánk, úgy délelőtt 11 óráig. Ezek a legkedvezőbbek az emberi szervezet számára.
A tudomány a 280 és 300 nanométer közötti UV fényt és sugarakat tartja a leggyógyítóbb napsugaraknak, melyeket számos betegség gyógyítására használnak az orvostudományban. Javítják a szívműködést, csökkentik a koleszterin szintet, kiírtják a baktériumokat, aktiválják a D és C vitamin felszívódását, valamint sterilizáló és vírusölő hatásai vannak.
Mivel a Föld nyugatról keleti irányba 23,5 fokkal megdől, a fent említett leghűsítőbb és komfortizáló napsugarak észak és kelet felől érkeznek. Ezek sokkal hasznosabbak az emberi szervezet számára, mint a túlhevült, intenzív napsugarak a Föld nyugati és déli felén. Ezek a túlfűtött napsugarak többnyire a délutáni órákban érkeznek, megfonnyasztják és romlásnak indítják az ételt, elfárasztanak és csökkentik az energiánkat.
Életenergiánk több mint egynegyede a Napból származik. A víz életenergiát és információt szállít. Testünk 70%-a vízből áll, sőt még vérünk is többnyire víz. Ezért az életesszencia másik nagy forrása a Víz. Ezért van az, hogy észak-keleten a legjobb imádkozni a Forráshoz, Istenhez, az Univerzumhoz, hiszen itt van jelen az összes pozitív életenergia forrásunk a legintenzívebben.
Mindemellett, az észak-keleti területen elhelyezett bármilyen víztartály, ivóvíz, úszómedence olyan napsugarakkal érintkezik, melyek quantum felépítése kiegyensúlyozott és ezáltal a víz hűsítővé, tisztává és baktérium-mentessé válik.
A lágy napsugarak érintkeznek a vízcseppekben lévő parányi prizmákkal és ennek révén megsokszorozódik a víz gyógyító, közérzet-javító hatása. Vagyis a víz, ennek az úgynevezett tüköreffektusnak köszönhetően, a ház legalább 25%-át pozitív energetikai minőséggel teríti be.
A Vastu építészet azt mondja, hogy jó, ha a tető és a padló kissé észak-kelet felé dől, mert ezáltal az esővíz a kedvező területen tud összegyűlni.